|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 7 találat | lapozás: 1-7 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Horváth Endre 2001. április 25.Ápr. 19-21-e között Zilah és Szilágysomlyó volt az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya XI. tudományos vándorülésszakának a színhelye. Dr. Széman Péter, a szervezőbizottság elnöke szerint azért került sor Szilágysomlyón a záróülésre, mert a város ebben az évben ünnepli dokumentumban említett létezése 750. évfordulóját. Prof dr. Feszt György egyetemi tanár, a szakosztály és egyben az ülésszak elnöke mondta el, hogy az elmúlt évtized tudományos vándorülésein mintegy 1100 dolgozat hangzott el. A XI. ülésszaknak háromszáznál több résztvevője volt, és az előterjesztett 177-ből 85 szakdolgozatot vitattak meg. A zilahi ülésszakon a családorvoslás előtérbe került, bár aktuális témákként a szív- és érszűkületi megbetegedések, sőt orvos- és gyógyszertörténeti kérdések szintén jelen voltak. A hazai orvosok és gyógyszerészek mellett Magyarországról, Németországból és az USA-ból is érkeztek meghívottak. A székelyudvarhelyi dr. Balla Árpád alapította Pápai Páriz Ferenc Alapítvány díját, oklevelet és emlékérmet tavaly első ízben ítélték oda. A díjat dr. Horváth Endre, marosvásárhelyi belgyógyászprofesszor kapta. Díjazták dr. Obál Ferenc szegedi nyugalmazott orvosprofesszort, aki 1945-1953 között a marosvásárhelyi főiskolán a kórélettani és a gyógyszertani tanszék megszervezője és vezetője volt. - Az ülésszak idején dr. Feszt György, Benkő Samu akadémikus, az EME elnöke és Kiss András alelnök sajtótájékoztatót is tartottak. A helyi román média megismerhette a hazai magyar nyelvű tudományosságot ápoló tevékenységet, az EME 1859 óta, a múlt rendszerben megszakított és 1990-től újrakezdett szaktudományos tevékenységét. /Fejér László: Orvostudományi és gyógyszerészeti ülésszak. A családorvoslás az új század kihívása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./ A sajtótájékoztatón Kis András történészkutató, az egyesület alelnöke röviden vázolta az előzményeket. Az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum Egyesületnek nem ez az első Szilágyságban tartott vándorgyűlése. 1907-ben Zilahon tartották az évi vándorgyűlést, de akkor még nem mutattak be orvostudományi dolgozatot, és 1996-ban Szilágysomlyón tartották az EME vándorgyűlést - ez utóbbin már öt orvostudományi szakmunkát olvastak fel. 1990-től vált rendszeressé az orvostudományi és gyógyszerészeti szakosztály külön ülésszaka. Az EME mintegy 3.000 tagja jelenleg öt szakosztályban fejti ki tevékenységét: filozófiai, nyelvészeti és történelmi; orvostudományi és gyógyszerészeti; természettudományi és matematikai; jogi, közgazdasági és társadalomtudományi, illetve a technikai tudományok szakosztályában. Dr. Feszt György, nyugalmazott orvosprofesszor, a szakosztály elnöke, elmondta, hogy az évi vándorgyűlések fő célja az orvostudomány jelenlegi állásának megfelelő dolgozatok bemutatása. /XI. Orvostudományi és Gyógyszerészeti Vándorgyűlés. = Szilágyság (Zilah), ápr. 27./2001. szeptember 24.Szept. 23-i kétéves adminisztrációs harc után került talapzatára Szilágysomlyón Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király szobra. Felavatását Tiberiu Marc prefektus jelenléte emelte kormányszintűvé. Az ünnepi misét Tempfli József nagyváradi megyés püspök celebrálta. Zieslaw Tanda, a lengyelországi reformált evangélikus egyház beszédében kimentette a lengyelországi választások miatt elmaradt hivatalos képviseletet, és tolmácsolta a nagykövetség és a Lengyel Világszövetség üdvözletét. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke beszédében az összefogást sürgette. Az ökumenikus mise után a katolikus templomkertben Lőrincz Lehel kolozsvári szobrász alkotása előtt tisztelegtek a meghívottak. Íjártó István, Magyarország bukaresti nagykövete köszöntőjében a magyar és a lengyel nép Közép-Európában páratlan kapcsolatát méltatta. A Surányi József somlyói származású budapesti jogász által adományozott szobor előtt romániai és magyarországi intézmények helyeztek el koszorút. Széman Péter, a Báthory Alapítvány elnöke elmondta: "A Báthory Napok kilencéves történetében először történt meg, hogy a kormány nevében a megye prefektusa, Tiberiu Marc és Szilágysomlyó polgármesteri hivatala is koszorúzott. Vida Gyula parlamenti képviselő kifejtette: "Egyre közelebb kerülünk a magyarság emlékparkjának kialakításához, amelyben a Báthoryak mellett Bem József tábornok is jelentős helyet kap majd. Az ünnepség mindenképpen áttörést jelent a helyi magyarság és az állami-közigazgatási intézmények kapcsolatában. Reméljük, hogy a fél éve a polgármesteri hivatal udvarában porosodó kétnyelvű helységnévtábláink is előbb-utóbb helyükre kerülnek." /Józsa László: Példaértékű európaiság. Szobrot állítottak Szilágysomlyón Báthory Istvánnak. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./ Szilágysomlyón a helyi Báthory István Alapítvány szervezésében 1992 óta minden ősszel megrendezik a Báthory Napokat, amelynek keretében szakmai továbbképzésre, kulturális eseményekre valamint várostörténeti rendezvényekre egyaránt sor kerül. Az idei Báthory Napok jubileumi jelleget öltöttek: ebben az évben ünnepli a kisváros alapításának 750., a Báthory-családnak a régióban való településének 650. évfordulóját. A háromnapos rendezvény szept. 21-én pedagógustalálkozóval kezdődött: a Szilágy megyei RMPSZ fennállásának 10. évfordulóját szakmai értekezlettel ünnepelték meg a pedagógusok. Szept. 22-én orvostovábbképzőkre, illetve diákdolgozatok bemutatására került sor. Ezután történt a Szilágysági Magyarok díszoklevelének átadására. Az idei díjazottak: Fodor Levente festőművész, Horváth Endre ny. egyetemi tanár, Moldován Lajos tanár (p.m.), Balogh Károly ny. egyetemi tanár (p.m.). /Szabó Csaba: Megnyíltak a IX. Báthory Napok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./2001. december 24.Dec. 23-án ünnepségen köszöntötte Marosvásárhelyen a kilencven, illetve nyolcvan évet megért professzorait az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége. A szenátus az intézmény tiszteletbeli professzora oklevéllel tüntette ki a nagy öregeket. A megtisztelő címmel járó oklevelet és emlékplakettet a 91 éves Dóczy Pál, a 90 éves Puskás György és a 90. életévébe lépő Horváth Endre, a 87 éves Kasza László, a 83 éves Kovács Endre valamint a 75 éves Simu George egyetemi tanárok vehették át. Tevékenységüket Sabau Marius egyetemi tanár, a MOGYE rektora, majd a rektor-helyettes, Nagy Örs professzor méltatta. "A belgyógyászat atyja, aki ritkán tapasztalt munkabírással végezte feladatát" - jellemezte többek között Dóczy professzort a rektor. /Tiszteletbeli professzorokat avattak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 24./2003. szeptember 19.A 2003-2004-es tanév ünnepélyes megnyitóján a nagyzerindi iskola hivatalosan felvette a falu jeles szülötte, Arad vármegye és Arad szabad királyi város egykori főispánja, Tabajdi Károly nevét. Fazekas József iskolaigazgató az Olosz Lajos Művelődési Házban emlékeztetett: helyi összefogás, a megyei RMDSZ-, RMPSZ- és EMKE-támogatás nélkül nem valósulhatott volna meg a tervük. Horváth Endre református lelkipásztor igehirdetését követően a névadó, Tabajdi Károly életútját méltatta. Szót kaptak a Magyarországról érkezett Tabajdi-leszármazottak is, akik oldalági rokonok. Dr. Tabajdi László soproni állatorvos 500 ezer forintos felajánlást tett a zerindi iskola javára. Egy Ausztráliába szakadt Tabajdi sarj e-mail-ben jelezte: hajlandó anyagilag hozzájárulni a zerindi iskola korszerűsítéséhez. Ez alkalommal bemutatkozott a Nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola diáklapja, a Nebuló, melyet a Zerindi Firkász Egylet, röviden: ZEFIRKE ad ki. Az iskola névtáblája és az alatta elhelyezett márvány Kátai Lajos helybeli kőfaragó munkája, rajta Brittich Erzsébet plakettje. /Kiss Károly: A Tabajdi Károly név kötelez! = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./2005. január 22.Az évtizedekig Nagyzerinden szolgáló Horváth Endre lelkipásztor nyugdíjba vonulásával megüresedett református lelkészi hely betöltésére szeptember utolsó vasárnapján tartott bemutatkozó istentisztelet után Dénes Józsefet egyhangúlag meghívta a presbitérium és a gyülekezet közgyűlése. Dénes József elmondta, hogy huszonöt évi szolgálat és öt gyülekezet után érkezett Nagyzerindre. Első dolgának tartja összefogni az ifjúságot. Az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) már megalakult, 19 tagja van. Dénes József minden családot meglátogat, hogy összeírja a híveket, családonként külön kartotékot vezetve. /Kiss Károly: Előbb az Ige, aztán az eke szarva. Beszélgetés Dénes József nagyzerindi református lelkésszel. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 22./2015. április 9.Próféta a saját hazájábanMárcius végén tudóstársak, tanítványok, barátok és népes családja köszöntötte a 80. évét betöltő dr. Brassai Zoltán nyugalmazott belgyógyász professzort, aki életével, pályafutásával azt példázza, hogy akadémikusként, egyetemi tanárként, ismert orvosprofesszorként, szakíróként miképpen lehet karriert építeni és beteljesíteni úgy, hogy az ember a szülőföldjén, a szülővárosában marad. Mindenki lehet próféta a saját hazájában – vallja a MOGYE emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tisztségeit, kitüntetéseit hosszú felsorolni, amelyek közül a Román Köztársasági Érdemrend I. fokozatát (2000) és a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét (2009)említhetjük az első helyen. A kémiától a belgyógyászatig – Beszélgetésünk kezdetén lokálpatriotizmusának forrását firtatom: miből, honnan ered? – 1935-ben régi vásárhelyi polgári családban születtem, abban a házban, ahol most is lakom. Építhettem volna szebbet, nagyobbat, de ehhez kötődöm igazán, hisz minden nemzedék tett hozzá, bővített rajta valamit. 1940-ben, ötéves koromban külön engedéllyel kezdem el az iskolát, immár a Református Kollégiumban, ahol a nagyapám is tanult. A gyermek- és fiatalkoromban megismert város, a hegyen épült Debrecen a magyar Göttinga volt számomra, amely iránt nagyon erős elkötelezettség alakult ki bennem. A szellemi és kulturális értékeken kívül a boldog gyermekkor színhelyét jelentette. A Ritz- fürdőben nagyokat úsztunk, s a Poklos-patak partján ádáz focimeccseket vívtunk a szomszéd utcabeli fiúkkal. Nem voltam föltétlenül jó gyermek, kicsit mindig kilógtam a sorból. Iskolás koromban Szentgyörgyi Albert volt a példaképem, a kémia a kedvenc tantárgyam. Bár osztálytársaimmal együtt a Bolyai Egyetem kémia szakára készültem, szüleim kérésére a vásárhelyi orvosi egyetemre felvételiztem. Miközben a biokémiai szakkörre jártam, negyedéves orvostanhallgatóként 1956-ban egy hivatalos diákcserével eljutottam Budapestre. A látogatás során döbbentem rá, hogy a marosvásárhelyi egyetem biokémiai laboratóriuma mennyire gyengén felszerelt. A belgyógyászati klinikán viszont a budapestihez képest nem volt nagy a különbség műszerezettség tekintetében. Akkor döntöttem el, hogy nem a biokémiát, hanem a belgyógyászatot választom. A szakköri tevékenység hozadéka, a kutatás iránti érdeklődés azonban megmaradt, ami nagy előnyömre vált a későbbiekben. Ötödéven sikeres "intern" versenyvizsgát tettem, ami az egyetemi pálya kezdetét jelentette volna. Kizárták és visszavették – Miért a feltételes mód? – Mert 1959-ben, amikor már végeztem, elkezdődött a tisztogatás azok körében, akik szimpatizáltak az 1956-os magyar forradalommal, s távoznom kellett az egyetemről. Mivel nem voltam hajlandó önkritikát gyakorolni, kizártak az Ifjúmunkás Szövetségből. Miskolczy Dezső professzor volt az egyedüli, aki szolidaritást vállalt velem, behívatta Andrásovszkyt, a rektort, és azt mondta, hogy ezt a fiút nem szabad elsüllyeszteni. Ezért "csak" az egyetemről küldtek el, s a 40-ágyas gyulakutai kórházba neveztek ki. – Említette, hogy nem mondott le az egyetemi pályáról. Hogyan sikerült továbblépnie? – 1960-ban versenyvizsgát hirdettek az akkori Maros Magyar Autonóm Tartományban levő állásokra. A szászrégeni kórházat választottam. A három évből másfelet a marosvásárhelyi 2-es számú belgyógyászaton töltöttem. Mivel szerettem volna visszakerülni az egyetemre, vártam a jobb időket, hogy enyhüljön a nyomás. 1965-ben üzent Csőgör professzor, a rektor, hogy az egyetemen politikai vonalon enyhülés van, versenyvizsgázhatok, s nem kötelező a párttagság sem. Így kerültem tanársegédnek a 2-es belgyógyászatra, Horváth Endre klinikavezető professzor szárnyai alá. 15 évig dolgoztam ott, ezek voltak a legszebb évek az életemben. Horváth professzor kitűnő szervező volt, aki kiválóan tudott csapatot alakítani. A legjobb belgyógyászok alkották az orvosi kart, Olosz Egon, Monoki István, Magyarósi György, Lukácsy József, Hirsch Alíz, Szőts Gábor, s később is nagyszerű közösség alakult ki Kovalszky Péter, Kikeli Pál, Ferencz László közreműködésével. Párizsi tapasztalatok – Eljutott Franciaországba is. A korábbi kellemetlenségek ellenére ezt hogyan sikerült elérnie? – Angol és francia nyelvterületen meghirdetett ösztöndíjakra ajánlhatott jelölteket az egyetem. 1973-ban sikerült elérnem, hogy javasoljanak egy francia állami ösztöndíjra. Párizsban két évet a Broussais Egyetemi Központ klinikáján dolgoztam két kiváló szakember, Pierre Maurice kardiológus és Émile Housset angiológus mellett. Párizsban tanuló fiatal orvosként is hazavágytam, s a nemzetközi főorvosi vizsga birtokában sem fordult meg a fejemben, hogy Franciaországban maradjak. – Annyi ága-boga van a belgyógyászatnak, miért szakosodott az érgyógyászatra? – Kardiológus sok volt, angiológiával Marosvásárhelyen akkoriban nem foglalkozott senki, s úgy gondoltam, hogy meg kell alapozni az érgyógyászatot is. Tudtam, hogy Kolozsváron végeznek érfestést, s a készüléket lemásoltam. Ebben Stefán Károly és Schnedarek István technikus munkatársak segítettek. Franciaországi tartózkodásom alatt rögzítettem annak a berendezésnek a működését, amelyen dolgoztunk, s a rajzok alapján az Elektromaros üzemben készítettek egy angiográfot. Korszerűsítését és távirányítását a már említett kiváló ezermesterek oldották meg. Ezt megelőzően keserű galuskát jelentett, hogy bár kutatási témafelelős voltam, mivel arra számítottak, hogy "reakciósként" nem jövök haza, a kollektívámat feloszlatták. Később az új megyei kórházban sikerült a Kárpát-medence egyik legjobb angiológiai klinikáját kialakítani. Felfele buktattak – Hogyan került át az "új klinikára" (ma a Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház)? – Soha nem volt bennem irigység és bosszúvágy, magányos és független próbáltam maradni. Mégis, mivel mindig megmondtam a véleményem, sok problémám volt. Végül, hogy megszabaduljanak tőlem, elhatározták, hogy felfele buktatnak. Így 1985-ben áthelyeztek dr. Róna László előadótanár helyébe, az 1-es számú belgyógyászati klinikára, amelyet akkor Dudea Corneliu professzor vezetett. Kezdetben tiltakozott ugyan, hogy a helyettese legyek, de később megkedveltük egymást. Nagy kultúrájú, széles látókörű kolléga volt. A későbbiekben, amikor kilátásba helyeztem, hogy kérni fogom a kitelepedésem Magyarországra, mivel egyre erősebb volt ellenem a diszkrimináció, Gálpál Zsuzsánna állt mellém, aki a megyei pártbizottságban az egészségügyért felelt. 1992-ben lettem docens, 1994- ben professzor, 1998-ban akadémikus. A magyar oktatás fájdalmas lemaradását látva Vizi E. Szilveszter akadémikussal még 1989-ben tervet dolgoztunk ki a tehetséges fiatal hallgatók képzésére. A célunk az volt, s ebben az Oxfordban dolgozó Somogyi Péter akadémikus is segített, hogy a legjobb diákokat magyarországi és oxfordi tanulmányútra küldjük, hogy felkészülhessenek az oktatói és a kutatói munkára, versenyképesek legyenek, ami meghozta a hozzá fűzött reményeket. – Átugrottuk a rendszerváltást, holott az sem volt mentes a kellemetlenségektől... – Oktatóként a rendszerváltás után is konfliktusok egész sorát kellett felvállalnom érdekeink védelmében. Többek között megmondtam a véleményem Pascu Ioan rektornak is arról, hogy míg a magyar diákok a hallgatóknak több mint a 40 százalékát alkotják, a tanszemélyzetben csak 25 százalék a magyar oktatók részaránya. A régi professzorokat nyugdíjba küldték, s fiatalokat nem vettek fel helyettük. Pascu professzor azt állította, hogy a magyar tanszemélyzet 30 százalékot tesz ki, majd elrendelte a dékánnak, hogy mutassa be a bizonyítékokat. Kiderült, hogy nekem volt igazam. Annyira kellemetlen embernek számítottam, hogy négy éven át kiszavaztak az egyetem szenátusából, ahova csak 66 évesen választottak vissza. 1992–1996 között az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese voltam. – Brassai professzorról köztudott, hogy a belgyógyászati klinikán iskolát teremtett. – Amikor a megyei sürgősségi kórházba kerültem, a belgyógyászaton ketten voltunk, amikor eljöttem, tíz fiatal magyar szakember dolgozott azon a klinikán, amelyet éveken át vezettem. Több fiatal tanítványom előléptetésével sikerült a magyar nyelvű belgyógyászati oktatást megerősíteni. Példaként Puskás Attila előadótanárt, Kelemen Piroska, Török Imola, Szabó Mónika adjunktusokat említhetem. Doktorátusvezetőként is számos magyar kutatót, oktatót tudtam kinevelni, s ma a családom mellett a tanítványaimra vagyok a legbüszkébb. A mofetták hatása – Megkérem, foglalja össze a saját kutatási területét. – A kutatásban az érrendszerrel, a diagnosztikában a keringési rendszerrel kapcsolatosan tudtam újat hozni. Bevezettem a funkcionális angiológiai szemléletet a keringési tartalék meghatározására, a diagnosztikában a szerioangiográfiás módszert, amiért akadémiai díjat, minisztériumi kitüntetést is kaptam. A terápiában országos viszonylatban elsőként alkalmaztam a hemorológiai kezelést, a vérátáramlás javítását célzó különböző, nem sebészi módszereket, elsősorban az oldalági keringés fejlesztését. A klinikai farmakológia vonatkozásában a vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport különböző tagjainak a végtagi érátáramlásra és a vérviszkozitásra gyakorolt hatásával foglalkoztam, amelyet korábban nem vizsgáltak. Ezzel új fejezetet nyitottunk a keringési betegségek, a verőérszűkületek kezelésében, s olyan úttörő jellegű kutatások voltak, amelyekből számos államvizsga és nagydoktori dolgozat készült. – Mégis a mofettákról szóló kutatási eredmények hozták a legtöbb elismerést. – A kutatómunkában azt kerestem, hogy innen Erdélyből mi újat tudunk hozni, s így kezdtem el a szénsavas fürdők és mofetták tanulmányozását. Korábban is tudták, hogy jó hatással vannak a szív- és érbetegekre, s például Apafi Mihály fejedelem is Kovásznán kezeltette magát, de nem volt ismeretes, hogy miképpen hatnak. Az erdélyi szénsavas mofetták pontos hatásmechanizmusát modern módszerekkel (izotóptechnikával, infravörös sugarakkal) én dolgoztam ki. A mofetták hatásmechanizmusáról írtam a doktorátusi dolgozatomat. Eredményeimet dr. Hadnagy Csaba főorvossal és dr. Benedek Géza orvos igazgatóval együtt nemzetközi folyóiratokban közöltük. Örömömre szolgál, hogy a kovásznai szívkórház ma már a Benedek Géza nevét viseli. – A mofetták viszont az akadémiai tagságig "hatottak". – Valóban erről tartottam a székfoglaló beszédem a Magyar Tudományos Akadémián, amelynek egyedüli orvos kültagja vagyok Erdélyből, Péter Mihály professzor kollégám a biológiai szekció kültagja. – Közismerten fontos szerepe volt abban, hogy a magyar hallgatók anyanyelvű tudományos fóruma, a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) jelentős nemzetközi eseménnyé nője ki magát. Hogyan kezdődött? – Az elsőt még 1991-ben, az egyetemen tartottuk. 15 hallgató vett részt, nyolc előadás hangzott el. A következő években néhány magyarországi orvos jött el, nem túl nagy lelkesedéssel. 1993-ban, amikor Vizi E. Szilveszter professzor lett a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, meghívott húsz marosvásárhelyi hallgatót és fiatal oktatót Budapestre, hogy megmutassa nekik az akadémiát. A látogatás idején tartották az akadémia kültagjainak a találkozóját is, amelyen 125-en voltak jelen, külföldön dolgozó magyar származású tudósok, kutatók. Amikor megkérdezték, hogy mit segíthetnének Erdélynek, Attila fiam, mint a küldöttség tagja, azt válaszolta, hogy jöjjenek el Marosvásárhelyre előadást tartani. Megígérték, és be is tartották az ígéretet. A TDK-n előadott Klein György professzor Stockholmból, a Nobel-díj-bizottság tagja, Szentgyörgyi András Bostonból, Somogyi Péter Oxfordból, Balogh Károly Bostonból, Kúnos György Washingtonból és mások. Amikor ennek híre kelt, már kedvvel jöttek a szomszédos országokból is. A hallgatóknak nagy segítség volt, Fodor Péter, a világhírű plasztikai sebészprofesszor ösztöndíja, amit saját jövedelméből biztosított. Mivel édesapja a szüleimnek barátja volt, felhívott telefonon, hogy szeretne segíteni Vásárhelynek, ahol édesapja orvos igazgatóként dolgozott. Abban egyeztünk meg, hogy ösztöndíjat ad a magyar diákoknak, s öt év alatt 150.000 dollárt küldött erre a célra, amit a diákszövetség döntése alapján osztottak ki az arra érdemes hallgatóknak. A Sapientia EMTE ma négy lábon áll – Nem kerülhetem el, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet ne említsem, hisz tagja volt a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, és több éven át vezette a Sapientia Kutatási Programok Intézetét. Milyen eredménnyel? – A Sapientia Alapítvány kuratóriumának már az alapításkor tagja voltam, néhai Csiha Kálmán püspök kért fel erre a tisztségre, amelyet örömmel elfogadtam, hisz a cél az önálló magyar egyetem megteremtése volt. A magyar kormánypénzekből létrehozott alapítvány eredetileg csak három helyszínben gondolkodott: Partium (Nagyvárad), Közép-Erdély (Kolozsvár) és Székelyföld (Csíkszereda). A legnépesebb magyar város, a székely főváros, ahol egyben a szellemi infrastruktúra is adott volt, kimaradt. Amikor ezt Németh Zsoltnak baráti vitán szóvá tettem, megígérte, hogy újragondolják a dolgot. Az ő érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem ma nem három, hanem négy lábon áll, s a marosvásárhelyi karok színvonalban az egyetem legsikeresebb részlegének bizonyultak. A Sapientia Kutatási Programok Intézete ugyanekkor kezdte meg működését. Célja az erdélyi magyar tudományos élet fellendítése, kutatási pályázatok támogatása és szakmunkák megjelentetése volt a Scientia Kiadón keresztül. Működése igazi sikertörténetnek tekinthető. Sajnos a Gyurcsány-kormány pénzhiányra hivatkozva megszüntette önálló jellegét és beolvasztotta az egyetemi struktúrába. Hiányát azóta sem sikerült pótolni. Érdemei mellett kétségtelen, hogy ezt a pályát így csak biztos háttérrel lehetett megélni. Amint Brassai professzor elmondta, ebben felesége, dr. Daróczi Erzsébet volt a segítségére, aki érdemoklevéllel végezte a középiskolát és az egyetemet is, s körorvosként ingázott, majd üzemi főorvosként dolgozott tovább. Három gyermeket neveltek fel, egyik orvosprofesszor, a másik gyógyszerész, a harmadik elismert mérnök lett. Brassai Zoltán akadémikus ugyanis azt vallja, hogy a magyarságért nem szónokolni, hanem tenni kell. A Brassai család ilyen téren is megtette a magáét, s a szülők példáját a gyermekek is követik, hisz amikor összegyűlnek, kilenc unoka népesíti be a régi szülői házat. Ahol a szobákat erdélyi képzőművészek jellegzetes, szép festményei és szobrok díszítik. Kérdésemre Brassai professzor elárulja, hogy hobbija a régi könyvek gyűjtése, s megmutatja a könyvtárszobában azt a könyvszekrényt is, amelyben az erdélyi és magyarországi irodalom és szakirodalom jeles képviselőinek dedikált könyvei sorakoznak. Egy polcot pedig a saját művei tesznek ki, a több mint 350 tudományos dolgozat mellett 16 szakkönyv, amelyek szerzője vagy társszerzője, s amelyek között a legértékesebb a Springer Kiadó gondozásában megjelent Kardiológia és angiológia című. Bodolai Gyöngyi (Megjelent a Hány ember Ön, professzor úr című kötetben) Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 6.Jubilált a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés(reflexiók) Az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében került sor május 29- én a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70 éves jubileumi ünnepségére. A zsúfolásig megtelt teremben az egyetem nyugdíjas és jelenben is aktív oktatói mellett nagy számban voltak jelen a magyar diákság tagjai is. Az ünnepség szép volt és felemelő, ugyanakkor tükrözte azt a következetes küzdelmet, amelyet nemcsak a jelenben, hanem a múltban is – változó erősségű ellenszélben, de mindenkor – folytatni kellett az eredetileg kizáróan magyar tannyelvű oktatási intézmény meg- és fennmaradásáért. A példaszerű előadások közül kiemelném Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok munkáját, amely tényszerű adatbőséggel bizonyította a magyar nyelvű oktatás létéért folytatott küzdelem energiapusztító nehézségeit. Itt óhatatlanul eszembe ötlenek néhai Sütő András barátom megállapításai: "Mennyivel több, gyümölcsözőbb szakmai eredmény születne itt Erdélyben, ha nem kellene az energiánk jelentős részét a nemzeti és anyanyelvi megmaradásunk védelmére fordítani". A háromórás megemlékezést – elsősorban a jelen levő fiatal orvosgenerációra való tekintettel – szeretném néhány gondolattal kiegészíteni. Az akkor még kizárólag magyar tannyelvű intézetet az ötvenes-hatvanas évek Romániájának vezető orvosegyetemei között emlegették. Hírnevét nemcsak az oktatás magas színvonala, hanem a végzettek etikai tartása, kiváló gyakorlati tudása biztosította (jelenleg, sajnos, csak a második kategóriába van besorolva). Az egykori, nemzetközi szinten is elismert és értékelt – mondhatnám világhírű – professzorai közül, akiknek jó részét nekem is alkalmam volt hallgatni, csak néhányat említenék (a teljesség igénye nélkül): Haranghy László, Gyergyai Ferenc (kórbonctan), Obál Ferenc, Szabó István, Módy Jenő (kórélettan, biokémia), Maros Tibor, Szentpétery József (anatómia), Miskolczy Dezső és tanítványai, Környei István, Csíky Kálmán (ideg-, elmegyógyászat), a Haynal-iskola képviselői, Dóczy Pál, Horváth Endre, Kelemen László, Málnássy Géza professzorok (belgyógyászat, infektológia), a Mátyás Mátyás vezette sebésztanárok: Pápay Zoltán, Naftali Zoltán, Csizér Zoltán, Szombathelyi László, Darkó Zsigmond, Péterffy Pál illetve az urológus Kótay Pál és a számos újítást bevezető Száva János ortopédprofesszor mellett a gyermekgyógyász kiválóságok, Puskás György, Szentkirályi István, Csidey József, Heinrich Mihály egykori oktatók nevét kell megemlítenünk. A bőrgyógyászatban Újváry Imre és Nüszl László hagyott maradandó emléket. A világhírű Putnoky Gyula-tanítványok: László János, Szentkirályi Éva és a még közöttünk lévő Fazekas Béla és Péter Mihály professzorok egészítenék ki azt a névsort, amelynek alapján az erdélyi Cambridge elnevezést érdemelte ki egyetemi városunk (Obál Ferenc). Az 1970-es évektől kezdődő hanyatlást és az ennek keretében zajló küzdelmeket a bemutatott beszámolók részletesen ismertették, legteljesebben talán a gyógyszerészeti kar történetét kitűnően bemutató Gyéresi Árpád professzor. A jubileumi ülésszakon mindössze néhány szó hangzott el az oktatás-kutatás kettősségének az összefonódásáról. Korányi Sándor mondta, hogy nem létezik oktatás kutatás nélkül, és ez fordítva is igaz. Fontosnak vélem megemlíteni, hogy a vásárhelyi orvosi egyetem magyar oktatói három akadémikussal is büszkélkedhetnek, míg a Román Tudományos Akadémiának egyetlen marosvásárhelyi román orvos tagja sincs. (A román Orvosi Akadémia nem azonos a Román Tudományos Akadémiával!) Az eredményes ösztöndíjprogramról sem esett szó. Holott a Vizi E. Szilveszter és Somogyi Péter akadémikusok szervezésében megvalósult tanulmányutak keretében a budapesti KOKI-ban több mint száz, az Oxfordi Kutatóintézetben több mint egy tucat fiatal oktató részesült hosszabb idejű továbbképzésben. Ők alkotják a jelenlegi magyar oktatói gárda gerincét. Emellett még számos tanulmányútra, továbbképzésre is sor került jórészt egyéni kapcsolatoknak vagy pályázatoknak köszönhetően. A marosvásárhelyi tudományos diákszakkörök rangját jelzi az a tény, hogy a Tudományos Diákköri Konferenciát olyan nemzetközi hírű tudósok tisztelték meg vásárhelyi jelenlétükkel és előadásaikkal, mint Klein György (Svédország), Kúnos György (USA), Somogyi Péter (Egyesült Királyság), Szentgyörgyi Andrew (USA), Módy István (USA), Vizi E. Szilveszter és Freund Tamás (Magyarország). Személyiségük és előadásaik önbizalmat és energiát sugalltak fiataljainknak. A megemlékezésen a diákságot képviselő Tubák Nimród ötödéves hallgató és a fiatal oktatónemzedéket képviselő Mezey Tibor foglalták össze kitűnően a jövő feladatait. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jubileumi megemlékezése is meg kell erősítsen bennünket abban a hitünkben, hogy érdemes és szükséges tovább küzdeni kitűzött céljainkért. Dr. Brassai Zoltán professor emeritus, az MTA külső tagja Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-7
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
